Ha egy terrorszervezet győz, előjön az a probléma, hogy már nem lehet szabadon káoszt okozni és érdekükké válik a rend.

Mi a bajom Orbán Viktorral?


Röviden? Az, hogy cigány. Bővebben is kifejtsem? Olyan ígéretekkel került hatalomra, amiket esze ágában sem volt betartani. Ehhez tömegmágiát használt, amivel eddig azért nem találkozott a nép, mert - bár jól ismerjük a cigányokat - olyan helyzet még sosem állt fenn, hogy nagy tömegekre legyen valaki közülük hatással, ám a szocialista rendszer végóráiban erre lehetősége lett. Azóta már mindenkinek a könyökén jön ki, de akkor igazi kuriózum volt és nagyon nagy hatással volt az országra.




A cigány csak ellenzékben demokrata! Illetve akkor sem, mert addig rombolta az országot és a társadalmat, amíg végül valódi hatalomhoz nem jutott, már az ő értelmezésében. Ugyanis egyszer már megalakult egy nevét viselő kormány, ami előtt megígérte a népnek, hogy Torgyánnal semmi esetre sem kötnek koalíciót. Amikor a választásokon veszített, csakis az mentette meg Magyarországot tőle, hogy Dávid Ibolya (az akkori koalíciós partnere) azonnal kiállt az emberek elé és elismerte a vereséget. Itt jegyezném meg, a magyarok tudják, hogy egy cigányt nagyon meg kell verni ahhoz, hogy tiszteljen, különben sértetté válik. Ha csak kicsit vered meg, képes az egész életét feltenni arra, hogy neked keresztbe tegyen. Erre jó példa a budapesti liberális értelmiség, akik valahogy nem értettek az akkori (liberális) parancsszóból és nem fogadták be maguk közé a felcsúti cigánygyereket, pedig akkor már a jogi egyetem hallgatója volt. A sértetté válásának eredményét azóta is nyögi Budapest, a liberális értelmiség pedig csakis azért van még (átmenetileg) életben, mert az EU tagjai vagyunk. Szerintem csak arra vár, mikor történik a világban egy olyan katasztrófa, amire kihirdetheti a rendkívüli állapotot és akkor szó szerint mindenkinek vége, aki ellent mer mondani neki, mert a hatalomtól olyan szinten kijött benne a cigányvér, hogy az már az Európai Uniót is veszélyezteti.




A cigányok hatalomfelfogása az egyszemélyi vezetőre épül, aki élet és halál ura, minden és mindenki az ő tulajdona, aki alatta van. Amikor az Európai Parlamentben fejéhez vágták, hogy Magyarország nem egyenlő ővele, ő erre úgy reagált, ahogy egy olyan cigány, aki háta mögött az erős haver áll. Azaz toronymagasról leszarta. Minél nagyobb a hatalma, annál veszélyesebb dolog vele szembe szállni. Mára úgy alakította át először a (volt liberális) pártját, később az országot, mint egy cigány. A cigányok felzárkóztatására nekik kiutalt állami pénzek (amik a magyarok adóiból állnak össze) a cigány elit zsebében kötnek ki, akik szétosztják a maradékot a saját embereik között, miközben a nagy ívben leszart többi cigány a mélynyomorban él. Ez várna rátok is, ránk is, akik a Nyugat szemében csak csóró magyarok lesznek, akiket ugyanúgy leszarnak, ahogyan ti a nyomorban élőket.




Amikor valamit cáfol, biztos lehetsz abban, hogy az a valós célja. Mára már abban a tévhitben van, hogy ez az ország az övé és ugye Magyarországon minden rendben van. Épp most lőttem ki a fejünk fölül a segítőit. Hogy mi lesz utána még nagy kérdés, ugyanaz a probléma előtt állok, mint Görgey, hogy Budát szabadítsa fel, vagy egyenesen Bécsnek menjen. Görgey az utókor megítélése szerint nagy hibát követett el, amikor a PR-értékű döntést hozta a stratégiai helyett. Az én döntésemet majd megítéli az utókor. Ha ugyanazt a döntést hozom, magam előtt látom a filmet, ahogy a fidesz (és a hazaáruló ellenzék) teljes vezérkarát egyesével lövöm agyon. Az ok prózai, ez a cigány átlépett egy határt. Valójában sok ilyen határt lépett át, ám ezzel elkövetett egy nagy hibát, hogy ő mondja meg, ki a magyar és szerencsétlenségére én nem kerültem ebbe a csoportba, ugyanis a bolygó és az emberiség védelmében meditálva nem találtam meg életem szerelmét, akivel gyerekünk lehetne. Ezzel odafönn elvesztette a hatalmát velem szemben, mert senki sem állt mellé.




A helyzet az, hogy az én hatalomfelfogásom teljesen más, mint amit egy cigány megérthet. Nem vagyok a neo-feudalizmus, azaz a hűbéri rendszer nagy barátja, ám azt elmondhatom, hogy az ellensége viszont az vagyok! Ha ez a cigó ide mer jönni haverkodni, azt katonai támadásnak értelmezem (nézzétek meg mi lett azokkal, akikkel haverkodni kezdett) és aszerint is reagálok rá. Ez egészen vicces dolog addig, amíg meg nem tapasztaljátok. Erre már a fizikai síkon is történtek példák, ám a legutóbbi kivételével senki sem tulajdonította nekem, mert még az előtt kinyírtam őket, mielőtt tudomást szereztek volna rólam. Ez amúgy a fidesz hatalmának a titka is, amit a magasabb dimenziós haveroknak köszönhetnek, hogy senki sem maradt életben, aki jelentős tényező lehetett volna ellene. Ám én itt vagyok és a jelenben! Ellenfelem egy olyan hazaáruló cigány, aki már Európát akarja és előre bontott pezsgőt a győzelemre.





Súlyos hiba volt.